Koraszülött szoptatása

Korai bőrkontaktus

Több lépcsőn mennek végig ezek a pici gyerekek, amíg eljutnak a kizárólagos és igény szerinti  szoptatásig. Az alapozás már a szülőszobán megkezdődhet. Szülés után, ha a gyermek állapota engedi, néhány percig bőrkontaktusba kerülhet az édesanyjával, az intenzív osztály baktérium flórája helyett az édesanyja normál flórájával kolonizálódhat.

Kengurugondozás

Ennek a közvetlen folytatása a gyakori kenguruzás. Nincs súly, vagy gestatios idő korlátja a szoptatás megkezdésének. Sokszor látható kenguruzás közben, hogy a baba elkezd forgolódni, keresgélni, és egyszer csak rátalál édesanyja mellére. A bőrkontaktus hatására felszabaduló hormonok pedig serkentik az anya tejtermelését.

Non-nutritív szopás

A non-nutritív szopás során még nem jut táplálékhoz a kicsi, de biztonságérzetet ad neki, fokozza a bélmozgást, emésztőenzimek szabadulnak fel, csökken a szervezetében a stresszhormonok szintje. Ebben a fázisban megtanulhatja az édesanya azokat a jeleket, amelyekkel a baba kifejezi szopási igényét (éhségjelek), érdemes ilyenkor mellre tenni. Mivel általában ekkor még a szívás-nyelés-légzés nem koordinált, nem szerencsés az, ha hirtelen nagy mennyiségű, nagy sugárban érkező tej kerül a baba szájába. Ennek elkerülésére érdemes kenguruzás előtt is fejni.

Nutritív szopás

Nutritív szopásról akkor beszélünk, ha legalább 5 ml-t elfogyasztott a gyermek. Egy koraszülött baba szoptatása sokkal több odafigyelést, türelmet és támogatást igényel. Nehézséget okozhat a relatíve nagy mellbimbó és a kicsi száj közötti téraránytalanság, a csökkent izomtónus, az aluszékonyság.
A tanulási folyamat első és legfontosabb eleme a helyes mellretétel. A csökkent izomtónusú koraszülöttek stabil fogását segíti a kereszttartás, a jobb vacuum képzéshez be lehet vetni a DanCer fogást, a mell és a száj közötti téraránytalanság áthidalásában a szendvicsfogás, vagy a bimbóvédő alkalmazása jöhet szóba.

Válasszon ultravékony, szilikon, pillangó formájó bimbóvédőt. A felhelyezés megfelelő technikája: nedvesítse be a belső részt, majd fordítsa ki, és húzza rá a bimbóra. Akkor jó a méret, ha kb. 1-2 mm-rel nagyobb, mint a bimbó átmérője. A túl nagy, vagy túl kicsi bimbóvédő rontja a szopási technikát.

Azok a gyerekek, akik bár mellre tudnak tapadni, de ez nagyon rövid ideig tart, valószínű, hogy az erősebb oralis ingert jelentő bimbóvédővel hosszabban, kitartóan, hatékonyan tudnak szopni. Érdemes alkalmazni különböző oralis motoros stimulációs technikákat is, hogy a bimbóvédő elkerülhető legyen.

Akkor jó a mellre helyezés, amikor a baba nagyra tátja a száját, mintha ásítana. Ehhez ingerelje a bimbóval az orrától lefelé a száját, mert a kereső reflex kiváltásával a baba nagyra fogja nyitni a száját.

Ezt követően húzza a babát a mellére. Látható a képen, hogy a baba álla ér a mellhez, az orra szabadon van, így jól tud lélegezni. A felső, also ajka kifele fordul.

A kis súlyú, gyenge izomtónusú babák szoptatását segíti, ha a tarkójuknál támasztjuk meg őket. Akkor hatékony a szoptatás, ha a fülük-válluk-csípőjük egyvonalban van, pocakjuk a mama hasához ér.
A fáradékony, aluszékony koraszülötteknél beválhatnak a különböző ébresztési technikák (switched nursing, bőrkontaktusban szoptatás, finom fizikális ingerlés). Azonban egy-egy szoptatás annyira kimeríti őket, hogy akár 4-5 óra is eltelik, mire újra ébrednek és a gyarapodásukhoz szükséges adag egy részét kinyerik a mellből. Ezért amellett, hogy engedjük őket rendszeresen szopni, állapotuktól függően időnként szükség van az alkalmanként mellen töltött idő hosszának, illetve a szoptatás gyakoriságának a korlátozására, kiegészítő pótlásra. Ezt kaphatják szoptatás barát módon, kanállal, pohárból, szoptaníttal, vagy cumisüvegből.

A hatékony szopás jelei:

  • Mély, lassú, ritmusos szívás-nyelés észlelhető
  • Izmok, állkapocs, fülcimpa mozog
  • Hallható nyelés (bimbó a bimbóvédőbe behúzva, benne tej)
  • Anya melle felpuhul szoptatás után, nem fájdalmas, nem látható rajta elváltozás

Hazaengedés és utógondozás

A hazatérés utáni időszakban érdemes minél előbb áttérni az igény szerinti szoptatásra. Ez azt jelenti, hogy a kisbaba mindig mellre kerülhet, amikor jelez. Érdemes a korai éhségjelekre (gügyögés, cuppogás, szemmozgások) reagálni, és nem megvárni a sírást, amey már egy késői “éhségjel”. Lehetnek olyan napszakok, amikor gyakori szoptatást igényel, és lehetnek olyan időszakok, amikor három-négy órát is alszik. Napközben célszerű, ha 4, éjjel 5 óránál több nem telik el két szoptatás között az első 2-3 hétben.

A szopások mennyiségét érdemes cask addig mérni, amíg kiegészítésre van szükség. A gyarapodást a meztelen súly mérésével kétnaponta érdemes ellnőrizni. Ideális, ha a gyarapodás legalább 20-30 gramm (2-3 dkg) naponta, de a heti átlag eléri a 20 dkg-ot. Néhány hét elteltével a napi súlygyarapodás mérése elhagyható, helyette a heti mérés javasolt.

A fejést célszerű addig folytatni, amíg a baba el nem éri a terminusát vagy a körülbelül 3,5 kg-os testsúlyt. A fejések számát lehet csökkenteni akkor, amikor a baba már nem igényel kiegészítést, csak mellből szopik, és így is megfelelően gyarapodik. A fejés fenntartására azonban szükség van addig, amíg a baba kellőképpen megerősödik, éberré válik és megbízhatóan jelzi éhségét.

Lehetőség szerint kerülje az indokolatlan tápszeres pótlást, illetve javasolt minden felesleges eszköz, cumi elkerülése, mert fertőzést okozhatnak, és ronthatják a szopási technikát. A tejmennyiség gyakoribb szoptatással növelhető a leghatékonyabban. A tejserkentő szerek nem növelik a tejmennyiséget akkor, ha a szoptatási gyakorlat nem megfelelő, vagyis nem kerül elégszer (min. 8x 24 óra alatt) mellre a baba és/vagy nem szopik elég hatékonyan.

A szoptatás idején bármilyen egészséges ételt fogyaszthat, a szoptatás rendszerint nem tesz szükségessé semmilyen speciális diétát. A megfelelő folyadékbevitelre is ügyelni kell.

Ha szoptatással kapcsolatos kérdése, problémája adódik, a következő csoportokhoz, szakemberekhez fordulhat:

Szerző: Dr. Sztahovits Petra csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos, laktációs szaktanácsadó IBCLC