Borsi-Szűcs Melinda bemutatkozása

Következő bemutatkozónk Borsi-Szűcs Melinda, a Szoptatásért Magyar Egyesület elnökségi tagja. Fogadjátok szeretettel:

– Mondanál pár szót magadról, családodról?

Jelenleg szoptatás támogatással foglalkozom magán praxis keretein belül Gödöllőn és környékén. Idén lesz 3 éve, hogy Gödöllőre költöztünk férjemmel és most 5,5 éves kislányunkkal. Nagyon élvezzük, hogy van egy kis kertünk, ahol feltöltődhetünk. Szerencsés vagyok, hogy a családom támogatott a képzés alatt. Férjem és kislányunk sokszor hallja, ahogyan telefonon segítek egy édesanyának, ezért már rengeteg kérdésre tudják a választ. Nagyon örülök, hogy ennyire nyitottak az új hivatásom iránt.

– Hogyan, mikor döntöttél úgy, hogy szeretnél szoptatási tanácsadó lenni?

Kislányunk születése után találkoztam ezzel a szakmával. A Szoptatás támogatás Facebook csoportban láttam először, hogy ezzel hivatásszerűen is foglalkoznak emberek. Az ott feltett kérdések és válaszok alapján, minden nehézséget meg tudtam oldani, amiért azóta is hálás vagyok. Akkor láttam mennyi anyának van szüksége segítségre és döntöttem el, hogy én szeretném támogatni őket.

Bölcsészként lettem szoptatási tanácsadó. Ez a nehezebbik út, sokat dolgoztam azért, hogy szoptatási tanácsadó és IBCLC legyek. Büszkén mondhatom, hogy az eddigi élet- és munka tapasztalatom nagyban hozzásegítettek ahhoz, ahogyan a családoknak segíteni tudok.

– Mik a céljaid a munkádban?

Pontosan tudom milyen érzés például éjjel, egyedül lenni a kisbaba körüli félelmekkel, kérdésekkel. Ezekben a nehéz és bizonytalan időkben szeretnék megnyugtató támasza lenni az édesanyáknak/családoknak.

– Hogyan képzeled el az elnökség és az egyesület elkövetkezendő időszakát?

Szeretném ha az egyesület aktívan jelen lenne a családok hétköznapjaiban. Naprakész és könnyen elérhető információkat találjanak a különböző platformokon. Akár éjjel is azonnali segítséghez jussanak az anyák, amikor nagyon egyedül érzik magukat a problémájukkal. Közös célunk az egyesület elnökségi tagjaival, hogy továbbra is legyenek szakmai konferenciák, továbbképzések. Szeretném hogy a magyarországi szoptatás támogatásban résztvevő szakemberek, végzettségtől függetlenül, együtt tehetnénk a szoptatásért.