Mit adott nekem, védőnőnek a laktációs képzés?

Két gyermek összesen 32 hónap boldog szoptatása és 5 év körzeti védőnői gyakorlat, szívemhez különösen közel a várandós és szoptató édesanyák gondozása rádöbbentett, hogy milyen keveset tudok. Mennyivel hatékonyabban tudnék segíteni a hozzám fordulóknak, ha több tudás lenne a tarsolyomban?

Nagy álmom volt a szoptatási szaktanácsadó (IBCLC) cím megszerzése. Kezdetben a 40 órás tanfolyammal kacérkodtam gondolatban, de mikor megláttam a Védőnő újságban a Semmelweis Egyetem képzését, már nagyon tudtam, hogy ez a cél. Mivel angoltudásom nem túl alapos, a nemzetközi vizsgára való felkészülés elérhetetlennek tűnt korábban. Ez a képzés ennek áthidalásában is hatalmas segítséget jelentett.

Férjem rábeszélésére (a tudás a legjobb befektetés) és támogatásával (a képzés anyagi részében), a pótfelvételi határideje után beküldött jelentkezéssel sikeres felvételt nyertem. Munkahelyemmel sikerült tanulmányi szerződést kötnöm. Anyagilag ugyan nem tudtak támogatni, de munkaidő kedvezményt kaptam a szorgalmi és a vizsgaidőszakra, így a képzési napok, a gyakorlat, a vizsgára készülés és a vizsganapok nem az évi rendes szabadságom terhére mentek.

Már a képzés alatt sikerélményeim voltak. Felismertem, és hatékonyan tudtam segíteni több mellgyulladásnál, járulékos mellszövet okozta duzzanatnál, nehezen beinduló tejtermelésnél, és még sorolhatnám. Magabiztosabban támogattam a szoptatásra felkészülő várandósokat, és a már megszült asszonyokat nemcsak a szoptatásban, hanem a várandósságukban, szülésre felkészülésükben, gyermeknevelési, gondozási kérdésekben, a velük való kommunikációban.

Időközben én magam is megtapasztalhattam a babavárás, szülés, szoptatás újbóli élményét. 2012. január 1-jén megszületett Lonka leánykánk.

Nem is gondoltam volna, hogy ennyi új ismeretet fogok tudni elsajátítani. Rádöbbentem, hogy az eddigi tanulmányaim alatt tanultak töredékei annak, amit tudhatnék a témában. A képzés nemcsak a legfrissebb anatómiai, élettani kutatási eredményekkel ismertetett meg, hanem egy olyan pszichológiai szemlélettel, a kötődő nevelés gyakorlati megvalósításának példáival, amit most 3 gyermekes édesanyaként én is egyre tudatosabban, magabiztosabban tudok alkalmazni.

A szoptatás nekünk sem indult zökkenőmentesen. Sebes mellbimbó, melynek hátterében egy kis nyelvfék lenövés, magasan ívelő szájpad állt. Bőséges tejtermelés, melyet hatékonyan oldottam meg szoptatási testhelyzettel, kezdetben fejéssel, majd blokkokban szoptatással. Összességében magabiztosabban kezeltem a saját nehézségeinket is.

Megkérdezte egyik kolléganőm, hogy ugyan miért van szükség a védőnőn és a szülésznőn kívül még egy szakemberre, a laktációs tanácsadóra?
Nem gondolnám, hogy csupán egy külön szakembercsoport jelent meg ezáltal. A szoptató anyákkal, anyatejes babákkal foglalkozó szakemberek továbbképzési lehetősége is egyben ez a képzés, a nemzetközi IBCLC-cím elnyerésével.

Köszönöm a lehetőséget a képzést létrehozóknak, az oktatóknak! Köszönet a munkahelyemnek, a kolléganőimnek! Nem utolsó sorban hálás köszönet a családomnak!

Bognár Krisztina védőnő, IBCLC, 3 gyermekes édesanya