Kevés a tej?

Kérdés

Tisztelt Doktornő,
Nem tudom jó helyre írok-e, de az interneten talaltam ezt a címet, amikor keresgéltem szoptatási nehézségek miatt. Nem tudom, tudna-e nekem segíteni, vagy legalább útba igazítani, hol kapok választ a kerdésemre.
Van egy 6 hetes kislányom, aki az elmúlt 2 hétben kezdett hasfájós lenni (sokat sírt, egész nap ébren volt, a lábát mindig felhúzta stb.). Két gyermekorvos és a védőnőm is azt mondta, hogy sokat eszik, nagyon feszes a hasa, nem tud olyan gyorsan emészteni. (3 óránként etettem és csak akkor, amikor ő volt éhes. Sosem kellett felébreszteni etetés miatt, már szinte a kezdetektől esténként fürdetés után végigaludta a 6-7órát.) Azt tanácsolták, hogy etessek ritkábban és rövidebb ideig és adjak neki teát két etetés között, igy nem eszik majd olyan mohón. Én így is tettem, már szombat óta csak 4 óránként eszik és naponta megiszik 100 ml kamillateát. A hasfájása, úgy tűnik elmúlt (már nappal is tud aludni, nem sír annyit és nem is görcsöl a kis hasa egész nap), viszont a teáztatás és a ritkább etetés miatt a tejem is kezd apadni, sőt, ma már alig tudtam jóllakatni a picit.
Milyen gyorsan apad el teljesen a tej annyira, hogy már egyáltalán nem lehet szoptatni? Illetve tudom-e visszahozni valahogy annyira a tejmennyiséget, hogy ne kelljen pótolni mással?
Igazán sokat segítene, ha tudna valaki tanácsot adni, mert nem szeretném, ha elapadna a tejem, remélem hogy sokáig tudom még szoptatni a kislányom.
Köszönettel: M.Á.

Válasz

Kedves Á!

Az anyatej kb. másfél óra alatt megemésztődik, ezért valószínűtlennek tartom, hogy a baba 3 óra alatt ne tudta volna megemészteni azt, amit megevett. A hasfájásnak elég sok oka lehet, ezek közül az egyik pl. az, ha a baba túlnyomórészt első tejet szopik, a hátsó tejből pedig viszonylag kevesebbet. Ilyenkor túl sok laktóz jut a pocakjába, ami puffadást, hasfájást, zöld székletet okozhat.
Az is előfordulhat, hogy az édesanya valami olyan ételféleséget fogyaszt, amire a baba érzékenyen reagál. A leggyakrabban a Laktoherb teára, a tehéntejre, a multivitaminokra szoktak érzékenyek lenni a babák, de ez mindig egyéni kísérletezést igényel, hiszen ahány baba, annyiféle. Előfordul olyan is, hogy nem sikerül kideríteni a hasfájás okát, és a baba 3-4 hónapos korára kinövi.

A kisbabáknak az első hat hónapban anyatejen kívül semmi másra nincs szükségük. A teáztatás leggyakoribb következményét Ön sajnos máris észleli: a baba ritkábban szopik, emiatt csökken a tejmennyiség. (A másik "mellékhatás" cumizavar lehet, ha a baba cumisüvegből kapja a teát.)
Az emberi mellben nincsen túl sok hely a tej tárolására, ezért az elfogyasztott tej döntő többsége szopás közben termelődik. Minél többet szopik a baba, annál több teje lesz az édesanyának, a ritka szoptatás pedig a tejmennyiség csökkenéséhez vezet. Szerencsére a tejmennyiség dinamikusan változik, azaz mindig alakalmazkodik a baba igényeihez. Ha az Ön melle sok ingert kap (vagyis a baba gakran szopik), akkor az Ön szervezete érzékelni fogja, hogy több tejre van szükség és többet fog termelni. Általában néhány nap alatt beáll a tejmennyiség a szükséglet szintjére.

Ezért tehát azt javaslom, hogy tegye minél gyakrabban mellre a babát (legalább 8-12 alkalommal 24 óra alatt). Az is segít, ha ágyba bújik a babával 1-2 napra, és mellre teszi, ahányszor a baba hajlandó szopizni. A kisbabák általában nem hagynak egyenlő időközöket a szopások között, néha 3-4 órát is alszanak, máskor pedig szinte folyamatosan szopizni akarnak. Ha úgy találja, hogy a baba ritkán ébred, akkor próbálja meg pelenkára vetkőztetni, és úgy az Ön meztelen mellkasára tenni. A bőrkontaktus a legtöbb esetben felébreszti a babákat. Érdemes olyankor próbálkozni, amikor a baba felületes alvási szakaszban van (a baba mocorog, fintorog, a szeme mozog a szemhéja alatt). Nagyon jó lenne a teát teljesen elhagyni.

Ez a javaslat most teljesen ellentétes azzal, amit kapott. Azért gondolom mégis a megoldás útjának, mert egyrészt csak gyakori szoptatással lehet a tejmennyiséget növelni, másrészt úgy gondolom, hogy a gyakori kisebb szopások kevésbé terhelik meg a baba pocakját, mint a ritka nagyobb mennyiségű evés. Arról nem is beszélve, hogy amikor egy baba gyakran szopik, akkor az édesanyának kevesebb tej van egyszerre a mellében, a kevesebb tejben pedig kevesebb az első tej és több a hátsó tej.
Ha még hozhatok egy érvet: Az emberi laktáció úgy van kitalálva, hogy az embercsecsemő gyakran szopjon, ez a tej összetételéből is következik, és a gyakorlat is ezt mutatja.

Kérem, hogy ezt a levelet csak gyorssegélynek tekintse! Nagyon jó lenne, ha fel tudná hívni valamelyik szoptatási tanácsadót, hogy részletesen kikérdezhesse Önt és a helyzet pontos ismeretében megbeszélhessék a teendőket.

Üdvözlettel: Juhász Judit, IBCLC laktációs szaktanácsadó