Mit tegyek, ha sír?

Célunk az, hogy egészségesen fejlődjön a baba. Csecsemőknél teljesen normális, hogy éjszakánként többször is felébrednek, hogy éjszaka is szopni szeretnének, valamint az is, hogy kézben, testközelben, mellen érzik magukat biztonságban. Ezért ha sír a baba, vigasztald meg! Ennek legegyszerűbb módja a szoptatás, ettől szinte minden baba megnyugszik. Ha éhes, eszik, ha csak testközelségre vágyik, néhány korty után cumizgatni kezdi a mellbimbót, és elszundikál. Ha ilyenkor kivesszük a szájából a bimbót, felébred, és folytatja a sírást. Egyértelmű, hogy még folytatni szeretné! Ha lehet, teljesítsd a kívánságát, nem kell aggódni, hogy örökké ezt akarja majd. Ahogy fejlődik, más vigasztalási módokra is fogékony lesz! Ha úgy látod, nem akar már szopni, tedd hordozókendőbe, mert a testközelség is megvigasztalja. Így a munkáddal is előbbre jutsz, főzhetsz, takaríthatsz, elmehetsz akár ügyeket is intézni, a baba biztonságos védettségben tart veled. A helyes megkötési módokat és a szoptatást kendő takarásában tanfolyamon vagy más hordozó anyáktól sajátíthatod el. Erre feltétlenül érdemes rászánnod egy-két órát, mert a hordozókendő hatalmas segítséget jelent majd az első években.

Ne félj a kényeztetéstől! A baba igényeinek kielégítése nem kényeztetés! Nem kell megnevelni, hogy átaludja az éjszakát, mert magától is el fog jutni erre a szintre. Ugyanígy, amikor a mozgás- és kézfejlődés megindul, egyre kevesebbet akar majd kézben lenni. Ez a fejlődés normális menete!

A sírósnak tartott babák különösen gyakran kapnak indokolatlanul pótlást. Ha a gyarapodás jó, a sírásnak biztosan nem az éhség az oka, sokkal inkább a testközelség iránti kielégítetlen igény. Az anyatejet hamarabb meg tudja emészteni a csecsemő, mint gondolnánk, az első napokban, hetekben különösen. Klinikai vizsgálatok során mutatták ki, hogy meghatározott mennyiségű anyatej megemésztéséhez másfél órára, ugyanennyi tápszer megemésztéséhez háromszor annyi időre, azaz négy és fél órára volt szüksége a csecsemőnek. Ha azonban feltesszük a kérdést, hogy jó-e a csecsemőnek a hosszabb emésztési idő, egyértelmű nem a válasz! A savas gyomortartalom felböfizése, majd belélegzése tápszeres csecsemőknél gyakoribb, s ennek többek közt az az oka, hogy tovább a gyomrukban marad a tej. Ahogy módosul a csecsemő növekedésével párhuzamosan az anyatej összetétele, úgy nőhet az etetések közötti idő hossza is, de ez nem törvényszerű. A gyakori szoptatás kedvező. Kezdetben, sőt sok babánál az egész szoptatási időszak során szükséges lehet a napi 8-15 szoptatás.

Másképp viselkedik!

Ha nyűgös, sírós a baba, és a gyarapodása nem tökéletes a gyakori szoptatás ellenére sem, győződj meg arról, hogy nem beteg-e. Kis csecsemőknél nem kíséri feltétlenül láz a fertőzéseket. Különösen a húgyúti fertőzés lehet tünetszegény. A gyarapodás elmaradása figyelmeztethet erre a lehetőségre. Az egyszerű nátha vagy az oltások is komoly zavart okozhatnak a megszokotthoz képest. Ezek a nehézségek azonban egy-két héten belül lecsengenek. Ha bizonytalan vagy, fordulj gyermekorvoshoz!

Ha úgy gondolod, hogy a sírás oka hasfájás lehet, próbáld előbb szoptatással, hordozással megvigasztalni. Ez az esetek zömében beválik. Lehet, hogy jobb lesz a helyzet, ha elhagyod az étrendedből a tejet, tejtermékeket legalább két hétre. Ennyi idő alatt kiderül, javul-e a helyzet a babánál. Hasfájás elleni szerek és cumi használatát nem javasoljuk.