Hallgatói vélemények

Magamnak tanulok

Közel 7 éve kezdtem el saját élményeimre és tapasztalataimra támaszkodva segíteni a szoptató anyákat. Önkéntes segítőként, saját kereteimen belül is élmény volt az édesanyákat hozzásegíteni a sikeres szoptatás élményéhez, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a korrekt szoptatástámogatás bizony komoly tudomány, amihez rengeteg elméleti és gyakorlati tudásra van szükség.

Ekkor határoztam el, hogy felkészülök az IBCLC vizsgára, hogy többet adhassak a mamáknak. Magam is meglepődtem, amikor először olvastam a vizsga témaköreit és követelményeit: ez a vizsga olyan magas szintű tudást feltételez, amit egyedül, magyar szakirodalmakból megszerezni lehetetlen. Így éveken át autodidakta módon csipegettem a tudásmorzsákat, a vizsga lehetősége pedig távoli álommá halványult.

Segítség a kórházi munkában

Frissen diplomázott védőnőként munkába állni egy olyan intézmény szülészetén, mely az elsők között szerezte meg a Bababarát Kórház címet, nagy kihívást jelentett. Éppen a kollégák hatalmas ismerete és mindennapos gyakorlata, amivel a nálunk megszült édesanyákat és gyermeküket támogatták, ösztökélt arra, hogy én is szélesítsem ismereteimet a szoptatás, az anyatejes táplálás területén.

Eközben találkoztam a Szoptatásért Magyar Egyesülettel és szereztem tudomást a Semmelweis Egyetemen induló képzésről, melyre sok támogatást, biztatást kapva jelentkeztem. Ezúton is köszönet érte mindenkinek!

Mit adott nekem, védőnőnek a laktációs képzés?

Két gyermek összesen 32 hónap boldog szoptatása és 5 év körzeti védőnői gyakorlat, szívemhez különösen közel a várandós és szoptató édesanyák gondozása rádöbbentett, hogy milyen keveset tudok. Mennyivel hatékonyabban tudnék segíteni a hozzám fordulóknak, ha több tudás lenne a tarsolyomban?

Nagy álmom volt a szoptatási szaktanácsadó (IBCLC) cím megszerzése. Kezdetben a 40 órás tanfolyammal kacérkodtam gondolatban, de mikor megláttam a Védőnő újságban a Semmelweis Egyetem képzését, már nagyon tudtam, hogy ez a cél. Mivel angoltudásom nem túl alapos, a nemzetközi vizsgára való felkészülés elérhetetlennek tűnt korábban. Ez a képzés ennek áthidalásában is hatalmas segítséget jelentett.

"Ez az, amit én akarok!"

Két gyerek, a munka és a háztartás mellett nem igazán akartam komolyan tanulni. De amikor megtudtam, hogy a Semmelweis Egyetem Laktációs szaktanácsadói képzést indít, felcsillant a szemem: ”Ez az, amit én akarok!” Aztán elkezdtem higgadtan gondolkodni: tanulni, vizsgázni, egy évig havonta 2 napot az egyetemen tölteni nem kis feladat a számomra. Alaposan átgondoltuk, átbeszéltük a családban, és belevágtam: elmentem felvételizni!

Feliratkozás RSS - Hallgatói vélemények csatornájára